home  8800 Nagykanizsa, Ady Endre utca 74/A  phone +36/93-313-010  email kollegium[@]cserhati[.]hu

Kollégiumi élet

Aradi vértanúk - Megemlékezések a nemzeti gyásznapon

ima 050Október 6-án, nemzeti gyásznapunkon az 1849-ben mártírhalált halt aradi hősökre és az első felelős magyar miniszterelnökre, Batthyány Lajos grófra emlékeztek a kollégium diákjai Balogh Zoltán tanár úr által szervezett műsor keretében. Hagyományos módon idén is a belvárosi Aradi Udvar szoborkertjében került sor e megemlékezésre. Nagy Gábor kollégiumvezető ünnepi beszédét a diákok előadása követte. Kortárs versekkel, visszaemlékező sorokkal, az elbukott, de eszméivel tovább élő forradalom és szabadságharc méltatásával hangsúlyozták az esemény jelentőségét a kollégisták. Az ünnepséget koszorúzás zárta.

A gólyatábor

golya 2019 002A gólyatábor péntek délután 17:00-kor kezdődött, szülőkkel együtt érkeztünk a kollégiumba. Elsőre nagyon furcsán éreztem magam, hogy nem otthon vagyok. Elkezdtünk ismerkedni a fiúkkal és a lányokkal, elég hamar jóban lettünk. A beszélgetés után a szobába bepakoltunk, még mindig azt éreztem, hogy „de rossz, nem vagyok otthon”. Aztán elmentünk vacsorázni, ahol annyira jól elvoltunk, hogy el is felejtettem a honvágyamat. Vacsora után vissza mentünk a kollégiumba. Az első éjszakán nehezen aludtam el, de nem volt vészes.
Másnap, a reggeli elfogyasztása után felültünk egy buszra, és elmentünk Zalaszabarba, a kalandparkba, ahol kül-és beltéri játékok vártak bennünket. Nagyon jól éreztem/éreztük magunkat a fiúkkal és a lányokkal. A sok kaland folytán lett pár sérülésem, de túl tudtam élni. A lézerharcot elég unalmasnak találtam, de azért nem volt olyan rossz. Szerintem a legjobb a 4D mozi volt, meg a 360 fokos virtuális játék, amibe ha beültünk (2 személy), akkor 360 fokban forgatott minket, a játék alapján. A „hófánk” is jóvolt, ahol jó nagyokat repültünk. A focit élveztük a legjobban, amelyben a lányok is részt vettek. A kötélpályán viszonylag hamar sikerült végigjutni, azt is nagyon élveztük..
Vasárnap reggel kicsit fáradtan ébredtünk, hiszen egy mozgalmas napon voltunk túl. Szerencsére nem kellett nagyon korán kelni. A közösségépítő játékok nagyon összehozták a csapatot, megtudhattuk, mi a legjobb módszer, hogy kibogozzunk egy csomót, illetve az is kiderült a feladatok során, hogy ki a legszemfülesebb csoporttársunk. Az ebéd után moziba mentünk, ahol az Oroszlánkirály című animációs filmet néztük meg. Levezetésképpen sétáltunk a városban, megnéztük azokat az épületeket is, amelyekre a tanév során valószínűleg mennünk kell. Este már próbáltunk ráhangolódni a másnapra, együtt vártuk a suli első napját az új otthonunkban.

Kollégiumi események

Végzős kollégistáink jutalomkirándulása Tihanyba

Végzős kollégistáink jutalomkirándulása Tihanyba

Események 2021. június 30.
A kollégiumi ballagás másnapján, 2021. 06. 19-én szerveztünk kirándulást a végzőseinknek. Reggel 7,40-kor indultunk vonattal Balatonföldvárra, majd onnan hajóval folytattuk utunkat Tihanyig. Ebéd után felsétáltunk a Tihanyi Bencés Apátság Látogatóközpontjához, s közben jókedvűen vegyültünk el a Levendula Fesztivál színes forgatagában.Mindenki nagy élvezettel fényképezett a festői környezetben, kihasználva a csodálatos balatoni…
Bővebben
Programhétvége AJKP 2021. június 11-13.

Programhétvége AJKP 2021. június 11-13.

2021. június 30.
Szerencsére a tanév végén lehetőséget kaptunk programhétvége szervezésére és egynapos tanulmányi kiránduláson való részvételre. Pénteken délután négy órától csocsóbajnoksággal nyitottuk a programok sorozatát. A lányok jókedvűen mutatták meg rátermettségüket, fürgeségüket.…
Végzős kollégistáink köszöntése, ballagási vacsora

Végzős kollégistáink köszöntése, ballagási vacsora

2021. június 30.
A koronavírus járvány miatt sajnos a tavalyi tanévben elmaradt a kollégiumi ballagás. Idén, a kedvező járványügyi adatoknak köszönhetően, 2021. 06. 18-án adódott lehetőség arra, hogy köszöntsük a végzős kollégistákat egy…
Őrségi jutalomkirándulás

Őrségi jutalomkirándulás

2021. június 21.
A tanév utolsó hétvégéjén jutalomkirándulásra nyílt mód, melyet a nyugati határszél területére terveztünk. A reggeli ellátmánycsomagok átvétele után buszba szálltak a tanév során legjobb teljesítményt nyújtó tanulók. Első megállónk Velemér…

Kollégiumi rend

Ébresztő: 06:30
Távozás: 07:45

Tanóra:
1.) 16:00-16:45
2.) 16:55-17:40
3.) 17:50-18:30

Vacsora: 18:30-19:00

Takarodóra felkészülés: 21:00
Takarodó, kapuzárás: 21:30

Információk