home  8800 Nagykanizsa, Ady Endre utca 74/A  phone +36/93-313-010  email kollegium[@]cserhati-edu[.]hu

Kollégiumi élet

„Útvesztők és útkeresők”

utk 1 thNagykanizsán tartották 2014. május 7-én, az „Útvesztők és útkeresők” középiskolás bűnmegelőzési vetélkedő Zala megyei utk 2 thdöntőjét. A játékos feladatokkal tarkított akadályverseny a csapategység építésén túl az élet „nagy” kérdéseiről is szólt. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, a Nagykanizsai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ, valamint a társszervek és civil szervezetek szakemberei a többi között bűnmegelőzési, katasztrófavédelmi, baleset megelőzési, család - és egészségvédelmi, roma népismereti, környezetvédelmi, és áldozatsegítő feladatokkal várták az útkeresőket. A vetélkedő célja az volt, hogy megtanítsák a fiataloknak, hogyan ismerhetik fel a rájuk leselkedő veszélyeket, hogyan hozhatnak helyes döntéseket.

A fődíjat, az ötvenezer forintos hozzájárulást az osztálykiránduláshoz, a trófeát és a tortát a Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Zsigmondy-Széchenyi Székhelyintézményének Arany János Kollégiumi Program kilencedik előkészítő évfolyamos csapata vihette haza! Szívből gratulálunk!

Kollégiumi ballagás 2014

Tanévünk legnagyobb ünnepén, nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm végzős tanulóinkat, az őket ballagtató csoportvezetőket, kollégákat, kollégiumunk valamennyi tanulóját.

Az iskolai élet örök körforgásában az egyik legszebb, legmeghatóbb esemény a ballagás. A tantermekben egy pillanatra megáll az idő, az arcokon ott bujkál az emlékezés merengése, a búcsúzás bánata, a szabadság mámora, a szorongás feszültsége és az ünneplés öröme.

„A szárny megnőtt, üresen áll a fészek,
Csak álom volt a régi jó világ,
És mint a fecske alkonyati szélnek
Ma szárnyat bontott egy sereg diák.”

                                               /Wass Albert/

Kollégiumi események

Végzős kollégistáink jutalomkirándulása Tihanyba

Végzős kollégistáink jutalomkirándulása Tihanyba

Események 2021. június 30.
A kollégiumi ballagás másnapján, 2021. 06. 19-én szerveztünk kirándulást a végzőseinknek. Reggel 7,40-kor indultunk vonattal Balatonföldvárra, majd onnan hajóval folytattuk utunkat Tihanyig. Ebéd után felsétáltunk a Tihanyi Bencés Apátság Látogatóközpontjához, s közben jókedvűen vegyültünk el a Levendula Fesztivál színes forgatagában.Mindenki nagy élvezettel fényképezett a festői környezetben, kihasználva a csodálatos balatoni…
Bővebben
Programhétvége AJKP 2021. június 11-13.

Programhétvége AJKP 2021. június 11-13.

2021. június 30.
Szerencsére a tanév végén lehetőséget kaptunk programhétvége szervezésére és egynapos tanulmányi kiránduláson való részvételre. Pénteken délután négy órától csocsóbajnoksággal nyitottuk a programok sorozatát. A lányok jókedvűen mutatták meg rátermettségüket, fürgeségüket.…
Végzős kollégistáink köszöntése, ballagási vacsora

Végzős kollégistáink köszöntése, ballagási vacsora

2021. június 30.
A koronavírus járvány miatt sajnos a tavalyi tanévben elmaradt a kollégiumi ballagás. Idén, a kedvező járványügyi adatoknak köszönhetően, 2021. 06. 18-án adódott lehetőség arra, hogy köszöntsük a végzős kollégistákat egy…
Őrségi jutalomkirándulás

Őrségi jutalomkirándulás

2021. június 21.
A tanév utolsó hétvégéjén jutalomkirándulásra nyílt mód, melyet a nyugati határszél területére terveztünk. A reggeli ellátmánycsomagok átvétele után buszba szálltak a tanév során legjobb teljesítményt nyújtó tanulók. Első megállónk Velemér…

Kollégiumi rend

Ébresztő: 6:30
Távozás: 7:45
Délután:
Tanóra: 16:00 - 16:45
Tanóra: 16:55 - 17:40
Tanóra: 17:50 - 18:30
Vacsora: 18:30-18:45
 
Villanyoltásra felkészülés: 21:00
Villanyoltás: 21:30

Információk