home  8800 Nagykanizsa, Ady Endre utca 74/A  phone +36/93-313-010  email kollegium[@]cserhati[.]hu

Kollégiumi élet

Aradi vértanúk - Megemlékezések a nemzeti gyásznapon

ima 050Október 6-án, nemzeti gyásznapunkon az 1849-ben mártírhalált halt aradi hősökre és az első felelős magyar miniszterelnökre, Batthyány Lajos grófra emlékeztek a kollégium diákjai Balogh Zoltán tanár úr által szervezett műsor keretében. Hagyományos módon idén is a belvárosi Aradi Udvar szoborkertjében került sor e megemlékezésre. Nagy Gábor kollégiumvezető ünnepi beszédét a diákok előadása követte. Kortárs versekkel, visszaemlékező sorokkal, az elbukott, de eszméivel tovább élő forradalom és szabadságharc méltatásával hangsúlyozták az esemény jelentőségét a kollégisták. Az ünnepséget koszorúzás zárta.

A gólyatábor

golya 2019 002A gólyatábor péntek délután 17:00-kor kezdődött, szülőkkel együtt érkeztünk a kollégiumba. Elsőre nagyon furcsán éreztem magam, hogy nem otthon vagyok. Elkezdtünk ismerkedni a fiúkkal és a lányokkal, elég hamar jóban lettünk. A beszélgetés után a szobába bepakoltunk, még mindig azt éreztem, hogy „de rossz, nem vagyok otthon”. Aztán elmentünk vacsorázni, ahol annyira jól elvoltunk, hogy el is felejtettem a honvágyamat. Vacsora után vissza mentünk a kollégiumba. Az első éjszakán nehezen aludtam el, de nem volt vészes.
Másnap, a reggeli elfogyasztása után felültünk egy buszra, és elmentünk Zalaszabarba, a kalandparkba, ahol kül-és beltéri játékok vártak bennünket. Nagyon jól éreztem/éreztük magunkat a fiúkkal és a lányokkal. A sok kaland folytán lett pár sérülésem, de túl tudtam élni. A lézerharcot elég unalmasnak találtam, de azért nem volt olyan rossz. Szerintem a legjobb a 4D mozi volt, meg a 360 fokos virtuális játék, amibe ha beültünk (2 személy), akkor 360 fokban forgatott minket, a játék alapján. A „hófánk” is jóvolt, ahol jó nagyokat repültünk. A focit élveztük a legjobban, amelyben a lányok is részt vettek. A kötélpályán viszonylag hamar sikerült végigjutni, azt is nagyon élveztük..
Vasárnap reggel kicsit fáradtan ébredtünk, hiszen egy mozgalmas napon voltunk túl. Szerencsére nem kellett nagyon korán kelni. A közösségépítő játékok nagyon összehozták a csapatot, megtudhattuk, mi a legjobb módszer, hogy kibogozzunk egy csomót, illetve az is kiderült a feladatok során, hogy ki a legszemfülesebb csoporttársunk. Az ebéd után moziba mentünk, ahol az Oroszlánkirály című animációs filmet néztük meg. Levezetésképpen sétáltunk a városban, megnéztük azokat az épületeket is, amelyekre a tanév során valószínűleg mennünk kell. Este már próbáltunk ráhangolódni a másnapra, együtt vártuk a suli első napját az új otthonunkban.

Kollégiumi események

Kiállítás a kollégiumban

Kiállítás a kollégiumban

Események 2020. november 07.
Az Út című tárlat a magyarok és a romák együttélésének, közös történelmének néhány jeles és tragikus pillanatát jeleníti meg, mint például a Pharrajimos, azaz a roma holokauszt. A tárlat anyagát a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat, Kardos Ferenc romaholokauszt-kutató és Tulok József tanár állította össze. 1944. augusztus 2-ról 3-ra virradó éjszaka…
Bővebben
Aradi vértanúk - Megemlékezések a nemzeti gyásznapon

Aradi vértanúk - Megemlékezések a nemzeti gyásznapon

2020. október 08.
Október 6-án, nemzeti gyásznapunkon az 1849-ben mártírhalált halt aradi hősökre és az első felelős magyar miniszterelnökre, Batthyány Lajos grófra emlékeztek a kollégium diákjai Balogh Zoltán tanár úr által szervezett műsor…
Programhétvége - AJKP előkészítő

Programhétvége - AJKP előkészítő

2020. február 24.
2020.01.31-én, pénteken kezdődött a bent maradós hétvégénk. Mindenki nagy izgalommal és boldogsággal várta, hogy milyen lesz a legelső. Délután 16:00-ra mindenkinek be kellett érnie a kollégiumba es hála Istennek mindenki…
Sítábor

Sítábor

2020. február 11.
2020. január 19-24 2020.01.19-én reggel 9 óra után indultunk a nagykanizsai Zsigmondy Vilmos Iskola elől. 7 óra utazás után megérkeztünk az olaszországi piancavallo sí központba, mely 1245-1865m magasan fekszik.. Birtokba…

Kollégiumi rend

Ébresztő: 06:30
Távozás: 07:45

Tanóra:
1.) 16:00-16:45
2.) 16:55-17:40
3.) 17:50-18:30

Vacsora: 18:30-19:00

Takarodóra felkészülés: 21:00
Takarodó, kapuzárás: 21:30

Információk