home  8800 Nagykanizsa, Ady Endre utca 74/A  phone +36/93-313-010  email kollegium[@]cserhati[.]hu

Események

Ballagás a kollégiumban

IMG 0767Mindig nagy várakozás szokta megelőzni a nagy iskolai ballagás előtt néhány nappal megrendezett kollégiumi ballagást. Ez így volt az idei évben is. Ez egy kisebb, de annál bensőségesebb ünnepség, hiszen a kollégium valójában egy szép nagycsalád. Ballagáskor ezt a "családi fészket" hagyják el végzős diákjaink.  Idén is megható műsorral készültek a 11. évfolyam tanulói a végzősök búcsúztatására.

Ancsa néni a hozzá illő precizitással rendezgette össze az eseményeket. A nevelők képviseletében Péterváriné Kiss Sarolta igazgató asszony és Nagy Gábor munkaközösség-vezető búcsúztatta, szokásos meghatottságával a végzősöket. A maradó diákság nevében a 11. évfolyam tanulói versidézeteket olvasva búcsúztak el - nagyon szépen - végzős társaiktól.

Hegedüs Szabina a kollégiumi élet szép emlékeit felidézve vett búcsút szeretett kollégiumától és annak lakóitól. A műsorban a kollégiumi énekkar működött közre szép éneklésével.

Valamennyi ballagó diák a kollégiumot ábrázoló emléklapot kapott ajándékba, hogy bármikor felidézhesse majd elkövetkezendő életében az itt töltött boldog éveket.

Bővebben: Ballagás a kollégiumban

Kollégiumi Napok

kollegiumi n 2017 01Az elmúlt évek hagyományait követve az ide esztendőben 2017. április 24 – 25-én rendeztük meg a tavaszi kollégiumi programsorozatot a Diákönkormányzat és a nevelőtestület közös szervezésében. Az idei évben is próbáltunk igyekezni, hogy változatos programokat kínáljunk tanulóink számára. A megnyitó után tanulóink egyik része a Városi Tűzoltóságra látogattak el az érdeklődők tanulók. Ott megtekintették a helyi Tűzoltóság kialakulását bemutató kiállítást, majd a különböző szolgálati helységeket, illetve a garázsokban az ott lévő szerkocsikat Megengedték, hogy beülhessünk az egyik járműbe. A látogatás végén megnéztünk egy nagy daruskocsit, amelyből csak három van az országban. Mindenkinek nagyon tetszett a tűzoltósági látogatás. 16 órától a kollégium parkjában „Tell Vilmos kerestetik” címmel íjászati bemutatóra került sor a Kanizsai Íjász Egyesület irányításával. A bemutató után az íjászat iránt érdeklődők ki is próbálhatták a különböző típusú nyilakat és az íjakat. 17 órától a Nagykanizsai Polgári Sportlövész Egylet Ady úti lőterére látogattak el a fegyverek iránt érdeklődők, ahol ki is próbálhatták pontosságukat és ügyességüket a fiúk – lányok. Vacsorát követően került sor az AJKP Művészeti Fesztiválon is bemutatót Dzsungel könyve című produkció előadására. Az elmúlt hétvégén tanulóink ezzel a színdarabbal színjátszás kategóriában 2 helyezést értek el. 20 órától zenés, táncos mulatság zárta az első napi programot.

Bővebben: Kollégiumi Napok

Programhétvége (2017.04.07-09. Bled)

program 06Már nagyon vártuk és végre elérkezett a hétvége, aminek célja a szlovéniai Bled városa volt. A pénteki készülődés és tanulószoba után korán aludni mentünk, hogy reggel 6 órakor indulhassunk, mert kora délelőtt már célhoz szerettünk volna érni. Az első megálló Trojane volt, ami fánkjáról híres, valamint csodálatos  ahogy a hegyek körül ölelik. Az út további részében sem szűkölködtünk látnivalóban, a szépséges hegyek  hol közelebbről, hol távolabbról vettek körbe minket tetejükön kisebb, nagyobb hósapkákkal, lábaiknál hangulatos kisvárosokkal, falvakkal. Rengeteg alagúton mentünk át, olyan is volt, ami csak 50 méter hosszú, de olyan is, ami több kilométer. utunk során a zöldnek ezernyi árnyalatát láttuk a tavasz bizonyítékaként, ez a Vintgar szurdokban tetőzött, vagyis tetőzött volna, ha sikerült volna végigjárni a Radovna folyó melletti kiépített sétányt. Sajnos a természet ebben megakadályozott bennünket, mert a magas partoldalon a fák tömegével borultak ki ezért a szurdokot lezárták és csak a rövid bemeneti szakaszát néztük meg, és a vállalkozó kedvűek a felső nem lezárt szakaszt végigjárták de innen csak nagyon ritkán látták a folyót. A folyóparton tarisznyából elfogyasztott ebéd után a város közepén 150 méter magas sziklán található várat néztük meg, majd az oldalán kanyargó úton ereszkedtünk le a tóhoz, amit már a vár magasságából megcsodáltunk. A városközpontjában elterülő tó kerülete 7 kilométer, strandok, csónakkikötő, szállodák, gyönyörű XIX századi villák övezik melyeket fagyizás után sétánk során megcsodáltunk.

Bővebben: Programhétvége (2017.04.07-09. Bled)

Április 11. - Magyar Költészet Napja

Megemlékezés a kollégiumban

IMG 0597A XX századi magyar irodalom két kiemelkedő alkotójának együttes születésnapja közös ünneplésre kínál alkalmat. Kollégiumunkban is megemlékeztünk a magyar költészet napjáról. 1964-től minden év április 11-én előadások, felolvasások és versmondó versenyek keretében emlékeznek meg országszerte a poétikáról, és így egyik legnagyobb költőnkről, József Attiláról is. Sokan azonban nem is tudják, hogy nem csak József Attila született ezen a napon, hanem a kassai születésű Márai Sándor író is. Vállalkozó szellemű diákok saját verseiket olvasták fel. József Attila, Radnóti Miklós, Radnóti Miklós, Arany János és Rácz Lajos költészetéből. Az est végén Márai Sándor idézeteket osztogattak a DÖK tagok.

Bővebben: Április 11. - Magyar Költészet Napja

A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja

holokauszt 01Az Országgyűlés 2000. évi döntése értelmében 2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. Kollégiumunkban minden évben emlékműsorral emlékezünk meg a holokauszt nemzeti áldozatairól.

Az idei évben 2017. április 6.-án tartottuk a megemlékezést. A meghívott előadónk Teleki László országgyűlési képviselő volt. Az előadó nagyon érdekes előadást tartott a diákoknak, akik nagy érdeklődéssel hallgatták. Mivel a kollégiumunkban nagy létszámú roma származású diákunk van, ezért a Zala és Somogy megyei elhurcolásokról beszélt részletesebben az előadó. A végén a diákok feltett kérdésükre is választ kaptak.

Bővebben: A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja

Mellrákfórum a kollégiumban

 

eloadas 01A Király Női Klub szervezésében - (Dr. Némethné Dr. Ignácz Andrea Királyi Női Klub vezetője, Dr. Kenessey Andrea budapesti kardiológus és Balassa Gabriella Mellrákfórum nem vagy egyedül Alapítvány képviseletében) – került sor a Nagykanizsai Szakképzési Centrum Cserháti Sándor Szakképző Iskolája és Kollégiuma intézménye kollégiumában 2017. április 4-én 16 órakor a Mellrák betegségről tartottak előadást a kollégista tanulóknak.

„Magyarországon évente körülbelül 5-6000 új emlőrákos beteget fedeznek fel, és nagyjából 2000 nő hal bele a betegségbe. Az emlőrák ezzel a magyar nők leggyakrabban előforduló daganata”.

Az előadásban többek közt elhangzott, hogy az emlőrák kialakulásához számos tényező vezet, amelyek lehetnek táplálkozási faktorok, hormonális egyensúlyzavar, és egyéb szüléssel kapcsolatos tényezők, külső rákkeltő hatások, örökletes hajlam, és az emlőben kialakuló jóindulatú megbetegedések.

Megfigyelések bizonyítják, hogy annak a nőnek az esetében, akinek nagyanyja, anyja, nővére emlőrákos (mellrákos) volt, lényegesen megnő a mellrák kialakulásának kockázata.

Egyre fontosabb, hogy a fiatalok saját egészségük megőrzése érdekében odafigyeljenek saját testükre, annak érdekében, hogy a legkisebb eltérést is hamar észrevegyék. Különösen fontos, hogy a fiatal lányok békébe kerüljenek a saját testükkel és elfogadják azt. Hasznos és új információkat kaptak a fórumon megjelentek.

Bővebben: Mellrákfórum a kollégiumban

Jó dolog másként tanulni! – AJKP előkészítő programhétvége Nagykanizsa

batori 2017 15A „bennmaradós” hétvégénk első állomása a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár volt. Négy órára érkeztünk meg Gyula bácsiékkal, ott Kardos Feri bácsi fogadta csapatunkat. Először a 3. emeletre mentünk fel. Mindenkinek nagyon tetszett a látvány, felülről az egész épület belső elrendezését láthattuk. A második szinten a kanizsai vár makettjét néztük meg, Feri bácsi érdekes „történelem óráján” vehettünk részt. Aztán a könyvek között sétálgatva megtudtunk pár információt a könyvtárról, pl.: a világon mindenhol ugyanazzal a számozási rendszerrel sorolják be és jelölik a könyveket, így könnyű azokat megtalálni. Végül kaptunk egy kis szabadidőt, amit könyvek lapozgatásával, nézegetésével töltöttünk. Összességében mindenkinek elnyerte tetszését a könyvtár, sok társunk kedvet kapott a beiratkozáshoz is. Mi is!

(Kalló Fruzsina, Sándor Nóra, Ugróczi Viktória, Vida Nikolett)

Bővebben: Jó dolog másként tanulni! – AJKP előkészítő programhétvége Nagykanizsa

Huszárok a Kollégiumban

huszar 07A kollégiumban 2017. március 16-án rendkívüli huszár bemutató keretében ünnepeltük meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját. A bemutatón résztvevők nagy érdeklődéssel figyelték a lovas huszárokat, azok díszes öltözékét, fegyverzetét. Ruhák felpróbálásával, fegyverek kipróbálásával időutazást tettünk a régmúltban.

„Erőt, tisztességet!”

Így köszöntötték egymást a huszárok az 1848/49-es polgári forradalom és szabadságharc idején. Domina Barnabás a Fonyódi Múzeumi és Helytörténeti Egyesület Hagyományőrző Csapatának vezetője elmondta, az egyesület célja az 1848/49-es huszár és honvéd katonai és kulturális hagyományok megőrzése, továbbvitele, megelevenítése. Az előadásból sok mindent megtanultunk, hogy 12 huszárezred volt Magyarországon (és további hat 1848-49-ben lett besorozva). A huszárok öltözékéről, amely nemcsak könnyű, díszekkel hímzett viselet, hanem komolyan átgondolt védelmi rendszer is, a huszár maga készítette. A mentét mindig vitte magával a huszár, mivel sosem tudhatta, hogy mikor lesz hideg, és egyébként is önvédelmi funkciója volt. Sokszor félvállra vetve hordták, így a pajzs szerepét vette át, a balról érkező ellenség kardcsapásai ellen. A huszárok általában jobb kézzel vágtak a karddal, ballal fogták a kantárszárat, a bal kéz védelme ezért fontos volt, a mente természetesen takarta azt.

Bővebben: Huszárok a Kollégiumban

Kollégiumi események

Végzős kollégistáink jutalomkirándulása Tihanyba

Végzős kollégistáink jutalomkirándulása Tihanyba

Események 2021. június 30.
A kollégiumi ballagás másnapján, 2021. 06. 19-én szerveztünk kirándulást a végzőseinknek. Reggel 7,40-kor indultunk vonattal Balatonföldvárra, majd onnan hajóval folytattuk utunkat Tihanyig. Ebéd után felsétáltunk a Tihanyi Bencés Apátság Látogatóközpontjához, s közben jókedvűen vegyültünk el a Levendula Fesztivál színes forgatagában.Mindenki nagy élvezettel fényképezett a festői környezetben, kihasználva a csodálatos balatoni…
Bővebben
Programhétvége AJKP 2021. június 11-13.

Programhétvége AJKP 2021. június 11-13.

2021. június 30.
Szerencsére a tanév végén lehetőséget kaptunk programhétvége szervezésére és egynapos tanulmányi kiránduláson való részvételre. Pénteken délután négy órától csocsóbajnoksággal nyitottuk a programok sorozatát. A lányok jókedvűen mutatták meg rátermettségüket, fürgeségüket.…
Végzős kollégistáink köszöntése, ballagási vacsora

Végzős kollégistáink köszöntése, ballagási vacsora

2021. június 30.
A koronavírus járvány miatt sajnos a tavalyi tanévben elmaradt a kollégiumi ballagás. Idén, a kedvező járványügyi adatoknak köszönhetően, 2021. 06. 18-án adódott lehetőség arra, hogy köszöntsük a végzős kollégistákat egy…
Őrségi jutalomkirándulás

Őrségi jutalomkirándulás

2021. június 21.
A tanév utolsó hétvégéjén jutalomkirándulásra nyílt mód, melyet a nyugati határszél területére terveztünk. A reggeli ellátmánycsomagok átvétele után buszba szálltak a tanév során legjobb teljesítményt nyújtó tanulók. Első megállónk Velemér…

Információk