home  8800 Nagykanizsa, Ady Endre utca 74/A  phone +36/93-313-010  email kollegium[@]cserhati-edu[.]hu

szakkorA könyvtárhasználattal ismerkedő szakköri tagokként látogatást tettünk a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtárban. A szakszerű tájékoztató során a pincétől (alagsori raktár) a padlásig (konferencia terem) bejártuk az impozáns, modern épületet. A földszinten megismerkedtünk a kölcsönző térrel, a folyóirat olvasóval és az informatikai részleggel, valamint a gyermekkönyvtárral. Majd az emeleten elhelyezkedő kézikönyvtárat, az ismeretterjesztő könyvek állományát és a helyismereti részleget tekintettük meg. Bemutatásra került Pék Pál költő-tanár hagyatéka és a régi könyvtári miliőt szemléltető sarok is. A foglalkozás végén többen éltek a lehetőséggel és beiratkoztak a könyvtárba, mások meghosszabbították tagságukat. Legérdekesebbnek az a helyiség bizonyult, ahol az új könyvek érkeztetését végzik a könyvtárosok. Többen szívesen vállalkoztak arra is, hogy segítenek az olvasók által visszahozott kötetek helyre rakásában, melyet raktári jelzet szerinti sorrend felállításával kezdtek. Kevés város büszkélkedhet ilyen nagy, változatos szolgáltatásokat nyújtó, új könyvtárral. Ezért szívesen látogatunk el ide önállóan is szabadidőnk hasznos eltöltése céljából.

Kollégiumi események

Végzős kollégistáink jutalomkirándulása Tihanyba

Végzős kollégistáink jutalomkirándulása Tihanyba

Események 2021. június 30.
A kollégiumi ballagás másnapján, 2021. 06. 19-én szerveztünk kirándulást a végzőseinknek. Reggel 7,40-kor indultunk vonattal Balatonföldvárra, majd onnan hajóval folytattuk utunkat Tihanyig. Ebéd után felsétáltunk a Tihanyi Bencés Apátság Látogatóközpontjához, s közben jókedvűen vegyültünk el a Levendula Fesztivál színes forgatagában.Mindenki nagy élvezettel fényképezett a festői környezetben, kihasználva a csodálatos balatoni…
Bővebben
Programhétvége AJKP 2021. június 11-13.

Programhétvége AJKP 2021. június 11-13.

2021. június 30.
Szerencsére a tanév végén lehetőséget kaptunk programhétvége szervezésére és egynapos tanulmányi kiránduláson való részvételre. Pénteken délután négy órától csocsóbajnoksággal nyitottuk a programok sorozatát. A lányok jókedvűen mutatták meg rátermettségüket, fürgeségüket.…
Végzős kollégistáink köszöntése, ballagási vacsora

Végzős kollégistáink köszöntése, ballagási vacsora

2021. június 30.
A koronavírus járvány miatt sajnos a tavalyi tanévben elmaradt a kollégiumi ballagás. Idén, a kedvező járványügyi adatoknak köszönhetően, 2021. 06. 18-án adódott lehetőség arra, hogy köszöntsük a végzős kollégistákat egy…
Őrségi jutalomkirándulás

Őrségi jutalomkirándulás

2021. június 21.
A tanév utolsó hétvégéjén jutalomkirándulásra nyílt mód, melyet a nyugati határszél területére terveztünk. A reggeli ellátmánycsomagok átvétele után buszba szálltak a tanév során legjobb teljesítményt nyújtó tanulók. Első megállónk Velemér…

Információk