home  8800 Nagykanizsa, Ady Endre utca 74/A  phone +36/93-313-010  email kollegium[@]cserhati-edu[.]hu

ballagas 2016 027A szerenád-időszak előtt, április 19-én tartottuk kollégiumunk ballagását. Idén végez a második AJKP-évfolyamunk, mellettük több érettségire, illetve szakmunkás vizsgára jelentkezett tanulónk mondott végső búcsút második otthonától. A műsort az alkalomhoz illően feldíszített étkezőben élvezhették az ünnepeltek. Az énekkar előadása után az alsóbb évesek képviseletében búcsúbeszéd hangzott el, majd Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért című verse következett. Újabb ballagási dalt követően végzős beszéd szólt a hallgatósághoz. Aztán páros néptáncot láthattunk. Végül a kollégiumvezető fordult az egybegyűltekhez. Vicces versátirattal kezdve komoly intelmet intézett a ballagókhoz, emléklapot nyújtott át mindenkinek, és az AJKP-mentor nevében a legjobb tanulmányi és közösségi munkát végző, példamutató magatartásról és szorgalomról bizonyságot adó tanulónak, Bartha Mercédesznek karórát adott át. Az útravaló jókívánságok, emlékek átadása, majd a végzősök meghatott nevelőik felé kifejezett hálája után, desszertfogyasztás közben Életképek című zenés-fotós prezentációt tekinthettünk meg. A felszabadult kacagás hallatán és a dupla vetítés igénye nyomán elmondható: jó volt nosztalgiázni. Segített felidézni a közös élményeket, tanulmányutakat, programhétvégéket, kollégiumi rendezvényeket, tanórákat, baráti pillanatokat. Ahogy az egyik ballagó summázva megjegyezte: „egész jó volt itt ez a pár év”.

Kollégiumi események

Végzős kollégistáink jutalomkirándulása Tihanyba

Végzős kollégistáink jutalomkirándulása Tihanyba

Események 2021. június 30.
A kollégiumi ballagás másnapján, 2021. 06. 19-én szerveztünk kirándulást a végzőseinknek. Reggel 7,40-kor indultunk vonattal Balatonföldvárra, majd onnan hajóval folytattuk utunkat Tihanyig. Ebéd után felsétáltunk a Tihanyi Bencés Apátság Látogatóközpontjához, s közben jókedvűen vegyültünk el a Levendula Fesztivál színes forgatagában.Mindenki nagy élvezettel fényképezett a festői környezetben, kihasználva a csodálatos balatoni…
Bővebben
Programhétvége AJKP 2021. június 11-13.

Programhétvége AJKP 2021. június 11-13.

2021. június 30.
Szerencsére a tanév végén lehetőséget kaptunk programhétvége szervezésére és egynapos tanulmányi kiránduláson való részvételre. Pénteken délután négy órától csocsóbajnoksággal nyitottuk a programok sorozatát. A lányok jókedvűen mutatták meg rátermettségüket, fürgeségüket.…
Végzős kollégistáink köszöntése, ballagási vacsora

Végzős kollégistáink köszöntése, ballagási vacsora

2021. június 30.
A koronavírus járvány miatt sajnos a tavalyi tanévben elmaradt a kollégiumi ballagás. Idén, a kedvező járványügyi adatoknak köszönhetően, 2021. 06. 18-án adódott lehetőség arra, hogy köszöntsük a végzős kollégistákat egy…
Őrségi jutalomkirándulás

Őrségi jutalomkirándulás

2021. június 21.
A tanév utolsó hétvégéjén jutalomkirándulásra nyílt mód, melyet a nyugati határszél területére terveztünk. A reggeli ellátmánycsomagok átvétele után buszba szálltak a tanév során legjobb teljesítményt nyújtó tanulók. Első megállónk Velemér…

Információk