home  8800 Nagykanizsa, Ady Endre utca 74/A  phone +36/93-313-010  email kollegium[@]cserhati-edu[.]hu

pozsony1A nagykanizsai Arany János Kollégiumi Program 11-12. évfolyamos diákjai november 29-én látogattak el Pozsonyba, mely 1918-ig Magyarországhoz tartozott és sokáig hazánk fővárosa volt, 1993 óta Szlovákia fővárosa Bratislava néven.pozsony2

nk a vár történetébe is beavatott bennünket, amely igényes felújításon esett át. A vár az uralkodó székhelyéül szolgált, koronatornyában a magyar királyok koronázási ékszerei voltak elhelyezve.

Ezt követően a belvárosban szálltunk ki a buszból és ebédelni indultunk. Az étterem után a közeli óváros gyönyörű műemlékeit tekintettük meg. Megnéztük a Szent Márton dómot: a szép gótikus templomot 1452-ben szentelték fel, 1563-1830 között a magyar királyok és királynék koronázási helyszíne volt. 85 m magas tornya tetején a magyar korona aranyozott mása emlékeztet erre. Legjelentősebb Mária Terézia koronázása volt 1741-ben, aki a pozsonyi várat tette meg reprezentációs székhelyévé. A templom belsejében több kápolna, kincstár és kripta van.

pozsony3Az Óvárosházát különböző stílusú épületek együttese veszi körül, mely a városi önkormányzatnak ad otthont. Az előtte elterülő teret a reneszánsz Miksa szökőkút díszíti. Ez a pozsonyiak kedvelt találkozó helye, az egyik adventi vásár is itt található. A színpadán szlovák népviseletbe öltözött kórus énekelt népdalokat harmonika kísérettel.
pozsony4
Elsétáltunk a Mihály kapuhoz, mely a középkori város XIV. századi egyetlen kapuja volt. A torony alatt található a 0 km kő, a kiválasztott világvárosok távolságjelölésével. Láttuk a reformkori országgyűlések impozáns épületét is, ahol Széchenyi gróf felajánlotta egy évi jövedelmét a tudományos akadémia létesítése céljából. Eljutottunk a Ferencesek és a Klarisszák templomához, valamint a Jó Pásztor házához, amely a XVIII. század II. feléből származó épület, Közép- Európa legkeskenyebb rokokó polgárháza, ma óramúzeum található benne. Az adventi vásárban kaptunk szabadidőt, nézelődhettünk, vásárolhattunk, helyi italt és ételt kóstolhattunk. Sötétedve felgyúltak az ünnepi fények, amelyek fokozták a kellemes hangulatot. 17 órakor indultunk haza Nagykanizsára. Ahol meleg vacsora várt bennünket.

Ez a tanulmányi kirándulás, azt leszámítva, hogy hűvös és csapadékos volt az időjárás, nagyon tanulságos és szép volt.

Orsós Dóra
11. évfolyam

Kollégiumi események

Végzős kollégistáink jutalomkirándulása Tihanyba

Végzős kollégistáink jutalomkirándulása Tihanyba

Események 2021. június 30.
A kollégiumi ballagás másnapján, 2021. 06. 19-én szerveztünk kirándulást a végzőseinknek. Reggel 7,40-kor indultunk vonattal Balatonföldvárra, majd onnan hajóval folytattuk utunkat Tihanyig. Ebéd után felsétáltunk a Tihanyi Bencés Apátság Látogatóközpontjához, s közben jókedvűen vegyültünk el a Levendula Fesztivál színes forgatagában.Mindenki nagy élvezettel fényképezett a festői környezetben, kihasználva a csodálatos balatoni…
Bővebben
Programhétvége AJKP 2021. június 11-13.

Programhétvége AJKP 2021. június 11-13.

2021. június 30.
Szerencsére a tanév végén lehetőséget kaptunk programhétvége szervezésére és egynapos tanulmányi kiránduláson való részvételre. Pénteken délután négy órától csocsóbajnoksággal nyitottuk a programok sorozatát. A lányok jókedvűen mutatták meg rátermettségüket, fürgeségüket.…
Végzős kollégistáink köszöntése, ballagási vacsora

Végzős kollégistáink köszöntése, ballagási vacsora

2021. június 30.
A koronavírus járvány miatt sajnos a tavalyi tanévben elmaradt a kollégiumi ballagás. Idén, a kedvező járványügyi adatoknak köszönhetően, 2021. 06. 18-án adódott lehetőség arra, hogy köszöntsük a végzős kollégistákat egy…
Őrségi jutalomkirándulás

Őrségi jutalomkirándulás

2021. június 21.
A tanév utolsó hétvégéjén jutalomkirándulásra nyílt mód, melyet a nyugati határszél területére terveztünk. A reggeli ellátmánycsomagok átvétele után buszba szálltak a tanév során legjobb teljesítményt nyújtó tanulók. Első megállónk Velemér…

Információk