home  8800 Nagykanizsa, Ady Endre utca 74/A  phone +36/93-313-010  email kollegium[@]cserhati[.]hu

image 500November közepén ismét részt vehettünk egy programhétvégén, melyet Farkas Zsuzsanna és Erhetics Endre nevelők szerveztek nekünk. Érdekesebbnél érdekesebb programokban volt részünk azokban a napokban. Pénteken kezdődött a „bennmaradós hétvége”, amely tanórával és egy megbeszéléssel indult, aztán egy közös filmnézéssel folytatódott pattogatott kukorica kíséretében. Az első program - amelyet távol töltöttünk Nagykanizsától –az a Szigligeti vár megtekintése volt. A Balaton-felvidék leglátványosabb várába meredek lépcsőkön haladtunk felfelé. Először az alsóvárba jutottunk, majd kb. 20 méterrel feljebb lévő felsővárból is megcsodálhattuk a Balatont. Mindannyian élveztük a gyönyörű kilátást, melyet rengeteg fotóval meg is örökítettünk. Ezután a Tapolcai-tavasbarlangban   mutatták be nekünk a karsztvidékek csodálatos világát. 10 terem különleges látnivalói kalauzoltak minket a titokzatos barlangok világában. Ennek köszönhetően a kúszóbarlangot is kipróbálhattuk, majd mindezt élménnyel teli csónakázás követte. Az ebéd elfogyasztása után a városban tettünk egy sétát, ekkor a nevezetes Malom-tavat is megtekintettük. Miután kellően elfáradtunk, Kehidakustányra utaztunk át egy lazító fürdőzésre, ahol kipihenhettük iskolás fáradalmainkat. A fürdőzés után jól megéheztünk, ezért a Mc Donald's-ben került sor a vacsorára. Fáradtak voltunk ugyan amire visszaértünk a kollégiumba, viszont egy táncestet nem hagyhattunk ki. Vasárnap közösségépítő játékokon vettünk részt, ahol egy teszt kitöltése után azt is megtudhattuk, hogy ki a legokosabb AJKP-s tanuló a csoportunkban. További játékokban a „legjobb rendőr”, illetve a „legjobb gyilkos” kategóriában is eredmény születtek, melyeket szintén nem lehetett elhallgatni. Az ebédet a Robinson pizzériában fogyasztottuk el, ahol mindenki saját ízlése szerint rendelt. Ezután elmentünk moziba, ahol egy közösen kiválasztott filmet nézhettünk meg. A program zárásaként Végül visszamentünk a kollégiumba és sütiztünk egyet. Sok élményt szereztünk magunknak ezen a hétvégén, melyet köszönünk nevelőinknek!!!

Vagdal Mercédesz

Kollégiumi események

Végzős kollégistáink jutalomkirándulása Tihanyba

Végzős kollégistáink jutalomkirándulása Tihanyba

Események 2021. június 30.
A kollégiumi ballagás másnapján, 2021. 06. 19-én szerveztünk kirándulást a végzőseinknek. Reggel 7,40-kor indultunk vonattal Balatonföldvárra, majd onnan hajóval folytattuk utunkat Tihanyig. Ebéd után felsétáltunk a Tihanyi Bencés Apátság Látogatóközpontjához, s közben jókedvűen vegyültünk el a Levendula Fesztivál színes forgatagában.Mindenki nagy élvezettel fényképezett a festői környezetben, kihasználva a csodálatos balatoni…
Bővebben
Programhétvége AJKP 2021. június 11-13.

Programhétvége AJKP 2021. június 11-13.

2021. június 30.
Szerencsére a tanév végén lehetőséget kaptunk programhétvége szervezésére és egynapos tanulmányi kiránduláson való részvételre. Pénteken délután négy órától csocsóbajnoksággal nyitottuk a programok sorozatát. A lányok jókedvűen mutatták meg rátermettségüket, fürgeségüket.…
Végzős kollégistáink köszöntése, ballagási vacsora

Végzős kollégistáink köszöntése, ballagási vacsora

2021. június 30.
A koronavírus járvány miatt sajnos a tavalyi tanévben elmaradt a kollégiumi ballagás. Idén, a kedvező járványügyi adatoknak köszönhetően, 2021. 06. 18-án adódott lehetőség arra, hogy köszöntsük a végzős kollégistákat egy…
Őrségi jutalomkirándulás

Őrségi jutalomkirándulás

2021. június 21.
A tanév utolsó hétvégéjén jutalomkirándulásra nyílt mód, melyet a nyugati határszél területére terveztünk. A reggeli ellátmánycsomagok átvétele után buszba szálltak a tanév során legjobb teljesítményt nyújtó tanulók. Első megállónk Velemér…

Információk