home  8800 Nagykanizsa, Ady Endre utca 74/A  phone +36/93-313-010  email kollegium[@]cserhati[.]hu

Zalaszabar – Kőszeg
2018. november 16 – 18.

IMG 2603Pénteken a késő délután indultunk Zalaszabarba. A szálláselfoglalása után elfogyasztottuk a finom vacsorát. Utána egy közös énekléssel felköszöntöttük Tündit, aki aznap ünnepelte a születésnapját. Este átmentünk a csúszdaházba, ahol legyőzve a félelmeinket önfeledt szórakoztunk, kipróbálva mindegyik csúszdát. Az este további részében megnéztük a Lajkó, cigány az űrben című filmet.

Szombaton korán keltünk, a reggeli elfogyasztása után indultunk Kőszegre.

Jurisics vár: a vár az 1532-ben, a Bécs felé nyomuló oszmán hadak rohama elleni védekezést vezető várkapitányról kapta a nevét. Jurisics Miklós maroknyi védőserege 19 ostromot vert vissza; az ő győzelmeikre emlékeztet a Kőszegen mindennap 11-kor megszólaló harangszó. – Itt csapatokat alakítottunk és a „vármustra” nevű feladatlap kérdéseire kerestük a válaszokat. Megtekintettük a Magyar História című 3 D-s filmet, mely mindannyiunknak nagyon tetszett. Megnéztük a Jézus Szíve templomot, melynek belső része a barokk stílus jegyeit mutatja. A Főtéren sétálva megnéztük az ország legkisebb lakóházát, melyben jelenleg fodrászat működik. Ebédünket a Bécsikapu Étteremben fogyasztottuk el.

Délután az Írottkő-kilátóhoz vezetett utunk, mely 884 m, nemcsak a Kőszegi-hegység legmagasabb pontja, hanem a Dunántúl, illetve Burgenland csúcspontja is.  A hegytetőn 1913-ban épült kilátó egyszerre két ország területén fekszik, mind Magyarország, mind Ausztria irányából látogatható. A közel 10 km túra során a természet szépségeiben, az ősz csodáiban is gyönyörködhettünk. Fáradtan érkeztünk a Zöld Elefánt Étterembe, ahol fenséges vacsoránkat fogyasztottuk el.

Vasárnap reggel nehezen ébredtünk, reggeli után filmnézés következett, melynek a pihenés volt a lényege. Az egész napot a „Virtual Park”-ban töltöttük ( nekünk, az „Y generációnak” ez maga volt a paradicsom): szimulátorok (autóversenyzés, vezetési technikák) kipróbálása közben csapatok alakultak és a szabaduló szobában mutattuk meg ügyességünket, rátermettségünket. Nagyon izgalmas és érdekes volt. A 4 XD mozi volt mindenki kedvence, az itt megtekintett filmek tették fel a „koronát” napunkra. Gyorsan eltelt a nap, este a vacsora elfogyasztása után indultunk vissza a kollégiumba.

Kollégiumi események

Végzős kollégistáink jutalomkirándulása Tihanyba

Végzős kollégistáink jutalomkirándulása Tihanyba

Események 2021. június 30.
A kollégiumi ballagás másnapján, 2021. 06. 19-én szerveztünk kirándulást a végzőseinknek. Reggel 7,40-kor indultunk vonattal Balatonföldvárra, majd onnan hajóval folytattuk utunkat Tihanyig. Ebéd után felsétáltunk a Tihanyi Bencés Apátság Látogatóközpontjához, s közben jókedvűen vegyültünk el a Levendula Fesztivál színes forgatagában.Mindenki nagy élvezettel fényképezett a festői környezetben, kihasználva a csodálatos balatoni…
Bővebben
Programhétvége AJKP 2021. június 11-13.

Programhétvége AJKP 2021. június 11-13.

2021. június 30.
Szerencsére a tanév végén lehetőséget kaptunk programhétvége szervezésére és egynapos tanulmányi kiránduláson való részvételre. Pénteken délután négy órától csocsóbajnoksággal nyitottuk a programok sorozatát. A lányok jókedvűen mutatták meg rátermettségüket, fürgeségüket.…
Végzős kollégistáink köszöntése, ballagási vacsora

Végzős kollégistáink köszöntése, ballagási vacsora

2021. június 30.
A koronavírus járvány miatt sajnos a tavalyi tanévben elmaradt a kollégiumi ballagás. Idén, a kedvező járványügyi adatoknak köszönhetően, 2021. 06. 18-án adódott lehetőség arra, hogy köszöntsük a végzős kollégistákat egy…
Őrségi jutalomkirándulás

Őrségi jutalomkirándulás

2021. június 21.
A tanév utolsó hétvégéjén jutalomkirándulásra nyílt mód, melyet a nyugati határszél területére terveztünk. A reggeli ellátmánycsomagok átvétele után buszba szálltak a tanév során legjobb teljesítményt nyújtó tanulók. Első megállónk Velemér…

Információk