home  8800 Nagykanizsa, Ady Endre utca 74/A  phone +36/93-313-010  email kollegium[@]cserhati[.]hu

AJKP – Előkészítő évfolyam
Gólyatábor –Zalaszabar Élménypark
2018. augusztus 30 – szeptember 2.

IMG 1304A gólyatábort nagyon várta minden tanuló. A gyülekezőnél tapasztaltuk, hogy a csoport tagjai már nagyon várták, hogy ne csak az interneten keresztül hanem személyesen is jobban megismerhessék társaikat. Megérkezés után finom ebéddel vártak bennünket. A szállás elfoglalása után közösen bejártuk az élménypark területét, gyönyörködtünk a kilátásban, megnéztük a fantasztikus játéktereket és meghallhattuk a tájékoztatót a szabadidő parkról és a balesetvédelemről.

Az idő kegyes volt hozzánk, így a kötélpályát tudták a bátrak kihasználni. Öröm volt látni, hogy többen a határaikat tágították azzal, hogy végigmentek a különböző szinteken. Aki nem vállalta a mászást, a pálya széléről bátorította a mászókat. A fiúk egyik kedvenc szabadidős elfoglaltsága a foci volt. A többiek közben a parkban sétálgattak, az állatokat simogatták, beszélgettek, gokartoztak, a trambulinban ugráltak.. Vacsora után éjszakai túra következett, ahol a környék mezőgazdaságával ismerkedtünk, közben pedig a kilátásban gyönyörködtünk. A közel 2 órás túra után sem voltunk fáradtak, zenés – táncos mulatságot tartottunk, ahol megismerhettünk különböző zenei stílusokat.

A bőséges reggeli elfogyasztása után a ismét birtokba vettük a parkot. A hófánk pálya bizonyos részei bizony nagy bátorságot igényeltek. A kedvenc a csónakcsúszda volt, szinte nem is volt megállás. Versenyeztünk, kik csúsznak jobb időt. A programoknak köszönhetően a délelőtt gyorsan elrepült. Ebéd után pihentünk, mert a délelőtti csúszások kimerítették a társaságot. Délután szintén a park kínálta játékokat próbáltuk ki. Közben lehetőség volt ping-pongozni, biliárdozni, beszélgetni, zenét hallgatni. Vacsora után szabadprogram volt, melyet a legtöbben beszélgetésre, zenehallgatásra használtak. Késő este villanyfényes focinál mérték össze tudásukat a fiúk.

A beltéri csúszdaház adta lehetőségeket is bőségesen kihasználtuk, egymást bátorítva mindenki játékkal töltötte a délelőttöt. Az Ability – Természet Háza is sok érdekességgel szolgált. Mindenki érdeklődésének megfelelően tölthette az időt. Délután a 4 XD moziban voltunk, ez szintén nagy sláger volt. A nap hátralevő részében focival, játékkal és beszélgetéssel töltöttük az időt.

Végigmentünk a Herman Ottó tanösvényen, ahol újrahasznosítással, természetvédelemmel kapcsolatos ismereteket szereztünk.

Az ebéd elfogyasztása után a zalakarosi fürdőben pihentünk ki fáradalmainkat. Ennek ellenére este egyik tanulónak sem kellett altatót énekelni, biztosan a friss levegőnek és a közös élményeknek köszönhetően mindenki korán nyugovóra tért.

Tartalmas 4 napot töltöttünk együtt, ezen idő alatt a kötetlen beszélgetéseknek köszönhetően a gyerekek megismerték egymást.

Olasz Attila és Sánta Alíz
csoportvezetők

 

Kollégiumi események

Végzős kollégistáink jutalomkirándulása Tihanyba

Végzős kollégistáink jutalomkirándulása Tihanyba

Események 2021. június 30.
A kollégiumi ballagás másnapján, 2021. 06. 19-én szerveztünk kirándulást a végzőseinknek. Reggel 7,40-kor indultunk vonattal Balatonföldvárra, majd onnan hajóval folytattuk utunkat Tihanyig. Ebéd után felsétáltunk a Tihanyi Bencés Apátság Látogatóközpontjához, s közben jókedvűen vegyültünk el a Levendula Fesztivál színes forgatagában.Mindenki nagy élvezettel fényképezett a festői környezetben, kihasználva a csodálatos balatoni…
Bővebben
Programhétvége AJKP 2021. június 11-13.

Programhétvége AJKP 2021. június 11-13.

2021. június 30.
Szerencsére a tanév végén lehetőséget kaptunk programhétvége szervezésére és egynapos tanulmányi kiránduláson való részvételre. Pénteken délután négy órától csocsóbajnoksággal nyitottuk a programok sorozatát. A lányok jókedvűen mutatták meg rátermettségüket, fürgeségüket.…
Végzős kollégistáink köszöntése, ballagási vacsora

Végzős kollégistáink köszöntése, ballagási vacsora

2021. június 30.
A koronavírus járvány miatt sajnos a tavalyi tanévben elmaradt a kollégiumi ballagás. Idén, a kedvező járványügyi adatoknak köszönhetően, 2021. 06. 18-án adódott lehetőség arra, hogy köszöntsük a végzős kollégistákat egy…
Őrségi jutalomkirándulás

Őrségi jutalomkirándulás

2021. június 21.
A tanév utolsó hétvégéjén jutalomkirándulásra nyílt mód, melyet a nyugati határszél területére terveztünk. A reggeli ellátmánycsomagok átvétele után buszba szálltak a tanév során legjobb teljesítményt nyújtó tanulók. Első megállónk Velemér…

Információk