home  8800 Nagykanizsa, Ady Endre utca 74/A  phone +36/93-313-010  email kollegium[@]cserhati[.]hu

kolcseyA Magyar Kultúra Napját január 18-án, csütörtökön ünnepeltük a kollégiumban, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezés lehetőséget biztosít arra, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk évezredes hagyományainkra, nemzeti identitásunk megerősítésére.

A kollégium meghívására a Kanizsai Fiatalok Közössége Egyesület József Attila életét és tragédiáját adták elő. A színpadi műben a költő több ismertebb verse, köztük a Tiszta szívvel című költemény is elhangzott. Az ötfős társulat azonban nem csak strófákkal, hanem dalokkal és kortárs táncokkal is felelevenítette József Attila pályafutását, valamint annak meghatározó alakjait: édesanyját, Pőcze Borbálát, nagy szerelmeit, Flórát és Mártát, de még „az egyetem fura urát”, Horger Antalt is láthatta a közönség a közel egyórás összeállításban.

Információk

Kollégiumi események

A Kolimpiáról kanizsai szemmel

A Kolimpiáról kanizsai szemmel

Események 2018. május 18.
Első hang a köszöneté, Kiskunfélegyháza Kossuth Kollégiuma X. alkalommal is kitett magáért. Úgy szervezésben, lebonyolításban, mint az ellátás terén. Idén is nagyon vártuk és hónapok óta derekasan készültünk a megmérettetésre a különböző sportágakban. A lányok naponta zumbáztak és futsaloztak, a fiúk asztaliteniszeztek és fociztak, amikor csak lehetőségük adódott. Bár voltak…
Bővebben
Májusi programhétvége: csapatépítés, őrségi kirándulás

Májusi programhétvége: csapatépítés, őrségi kirándulás

2018. május 16.
Május 4-én, pénteken felkészültünk az előttünk álló bent maradós hétvégére, amelyet nagyon vártunk már, hiszen október elején volt részünk utoljára ilyenben. Másnap délelőtt az iskolai ballagási ünnepségen vettünk részt mindannyian.…
AJKP Előkészítő évfolyam (2018. május 14.)

AJKP Előkészítő évfolyam (2018. május 14.)

2018. május 16.
 A ZSVSZI hagyományaihoz híven az idén is eljutottak az Előkészítő évfolyam tanulói az Ausztriában található Medve – szurdokba. A helyet a környékbeliek Bärenschützklamm, azaz Medve-szurdok néven ismerték már régen is.…
Európa Uniós vetélkedő (2018. május 3.)

Európa Uniós vetélkedő (2018. május 3.)

2018. május 09.
Kollégiumban hagyománnyá vált, hogy május elején Magyarország csatlakozásának évfordulóján vetélkedőt szervezünk. Az idei évben 2 - 3 fős csapatok mérhették össze tudásukat az Európai Unióval kapcsolatos ismereteikről. A feladatok az…